(Köz)szempont

Nagyon úgy néz ki. Ha azt mondom, egy mindenkori minisztériummal nem mindig elégedettek az emberek, azt hiszem nem tévedek túl nagyot. Hogy egy minisztériumi döntés után arról halljunk, hogy az érintettek sztrájkba lépnek, szintén nem a legmeglepőbb. Szerdán azonban egy olyan hír látott napvilágot, amire mindezek ellenére is felkapta az ember a fejét. Úgy látszik, a hülyeség tényleg határtalan, főleg ha politikával párosul.

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumban ugyanis éhségsztrájkba kezdett egy vállalkozó, mert cége nem jutott uniós támogatáshoz. A történetben nem is az okozat a meglepő, sokkal inkább az ok. A pályázatot ugyanis annak ellenére utasította el a minisztérium, hogy az igen kedvező elbírálást kapott, az összeget pedig egy kutyawellnesszel foglalkozó cég kapta meg. Tényleg ilyen sok pénzünk lenne?

Persze, kell ez is, csak épp a fontossági (és hasznossági?) sorrendet sem ártana figyelembe venni. Olyan ez, mintha Nigériában nyitnánk luxusautó-szalont. Biztos lenne, akit érdekelne, de a malária elleni küzdelem azért egy hangyányit fontosabbnak tűnik.

Ez az elosztás nagy valószínűség szerint még akkor is rossz lenne, ha minden rendben volna, pláne így, amikor világválság, meg munkahelyek megszűnése. 120 millió forint pedig már nem olyan összeg, aminek a sorsa felett csak úgy el lehetne siklani.

A mai naptól indul útjára a blog legújabb rovata, a (Köz)szempont nagy Árfolyam-követője. Egy naponta frissülő grafikon segítségével követhető ezután nyomon a forint-árfolyam aktuális alakulása, a három legnépszerűbb hitelt nyújtó devizához viszonyítva.

A későbbiekben heti illetve havi bontású grafikon is tájékoztat majd arról, hogyan változik fizetőeszközünk értéke. Mindenkinek, aki szereti.

Bácskai János alig 24 órája tagja a Fidesz frakciónak, máris úgy tűnik, ő lehet az, aki végre összehozhatja a baloldalt és a jobboldalt, vagy ha így jobban tetszik: a Fideszt és az MSZP-t.

Bácskai mert nagyot álmodni, és beiktatása után közölte: ha lehetősége nyílna rá, ő bizony visszahozná az egynapos adásszünetet. Ha ebben a témában felszólalna, akkor hosszú idő után végre egy olyan javaslat kerülhetne a képviselők elé, amit a miniszterelnök könnyű szerrel valósíthatna meg.

Évértékelő beszédét követően ugyanis Gyurcsány Ferenc kopogtatott be a magyar háztartásokba, amire a 49 év alattiak válasza a távirányító sűrű keresése volt. A fentiekből levezetve világossá válik, hogy a kormánynak semmi más feladata nem lenne, mint a hét egy adott napján – mondjuk hétfőn, csak a retro kedvéért – a televíziók számára Gyurcsány Ferenc beszédeit korlátlan mennyiségben, esetenként végtelenített szalagon rendelkezésre bocsátani.

A család ezek után újra összeülhetne a konyhában vagy a nappaliban, és az egész estét betöltő beszélgetések mellett végre mindenki megismerhetné azt, akivel már X éve egy háztartásban él.

Seres Máriának sikerült az, ami Magyarországon még senkinek: saját erőből gyűjtött össze közel 600 ezer aláírást az általa kigondolt népszavazási kezdeményezéshez. A téma – ha valaki még nem hallott volna róla -, a képviselői költségtérítés. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis egy képviselő éves költségeit (úgymint szállási díj, utazási költség, stb.) semmilyen számlával sem köteles igazolni, a dolog egész egyszerűen bemondásra megy. De akkor miért is várnak becsületességet a lakosságtól?

Ha egy képviselő azt mondja, 20 millió forint volt az utazási költsége egy év alatt, azt készséggel elfogadják, fel sem merül, hogy nem mond igazat. Viszont ha mondjuk egy fodrász nem ad számlát a hajvágásról, akkor jobb esetben csak megbüntetik, rosszabb esetben még az üzletet is bezárják egy időre. Hol ebben az igazság? Ja, hogy sehol. A tavalyi év végén például Nyakó Istvánnak és feleségének mutatott érdekes végösszeget a költségtérítés, bár a Magyar Hírlap szerint nem ez az egyetlen eset.

Persze nem arról van szó, hogy akkor holnaptól mindenki kezdjen el adót csalni, bár ilyen alapon nem biztos, hogy érthető lenne a felelősségre vonás. Egy képviselőnek példát kellene mutatnia a népnek, lehetőleg jót, nem pedig rosszat. A jelenlegi rendszer azonban abszolút rossz, és ez nem kifejezetten segít a már egyébként is a béka segge alatt lévő politikusi megítélésen. Pont ez lehetne az, amivel a társadalmi bizalmat erősíteni lehetne. Az ügy csak ezután válik igazán érdekessé, a szabályokon pedig még mindig változtathat az elit. A kérdés csak az, vajon nem jön e ez túl későn. Mert ez már közel sem olyan, mintha önszántukból akarnának változást.

(Politikusok – Magyar nép: az első félidőben 0-1. Gólszerző: Seres (45'))

Negyedik napja, hogy a rendőrség körözi Sztojka Ivánt, a veszprémi gyilkosság egyik gyanúsítottját. Ez alatt az idő alatt már több olyan történet/feltételezés/találgatás is napvilágot látott, ami arra utal, hogy a férfinak az előélete finoman szólva sem volt teljesen makulátlan. Kapcsolatba hozták már a lakásmaffiával, a Balaton déli partjának felügyeletével (védelmi pénz, prostituáltak, stb.), vagy drogügyekkel is, csak hogy a legkeményebbeket említsük.

Talán igazak a feltételezések, talán nem, a hivatalos személyek egytől egyig a lehető legóvatosabban fogalmaznak. Minden esetre Sztojka ellen már elindították a vagyonosodási vizsgálatot, ami sejteti, mégis lehet valami a háttérben. Ha ez tényleg így van, a férfinek most a legkisebb problémája lehet az, hogy a rendőrség körözi.

Ezeket a bűnöket ugyanis szervezett keretek között szokta elkövetni az alvilág, ami nem sok jót sejtet. Ha Sztojkának ténylegesen köze van akár egyik, akár másik – egyelőre még csak – feltételezéshez, akkor nagy valószínűséggel nem csak a rendőrség van a nyomában. Akár elkapják, akár nem, a vizsgálato(ka)t már megindították, így ha volt/van valami takargatni valója, az előbb vagy utóbb napvilágra kerül majd. Ha pedig mélyebb kapcsolata is volt az alvilággal, akkor a férfi komoly veszélyt jelenthet a számukra, mert ha a rendőrség elkapja, beszélhet. Ezért koránt sem mindegy, hogy ki találja meg hamarabb.

Sztojka számára egyik variáció sem kecsegtet sok jóval, bár az is lehet, hogy az egészből semmi sem igaz. De ha akár 1 százalék is fedi a valóságot a feltételezésekből, akkor csak remélhetjük, hogy igaz a közhely. Győz az igazság?

Mark (már elnézést, de kicsoda?) visszalép(tet)ése az Euróvíziós Dalfesztiválról nem is volt olyan hülye ötlet, főleg ha azt nézzük, hogy egy nemzetközi versenyre azért nem ártana olyan előadót küldeni, akit nem csak a 10-14 éves korosztály ismer. A második körben aztán arra a Tompos Kátyára esett a választás, aki a Valami Amerika 2 egyik dalával állt volna a nagyérdemű elé. Ám megjött a jobbik esze és elegánsan visszalépett, mondván: túl sok az elfoglaltsága. Neki van igaza.

A versennyel ugyanis több probléma is van. Hagyománynak mindenképpen szép, idén rendezik meg a 43. alkalommal, de ennél többet sajnos nem nagyon tud felmutatni. Már évek óta lehet hallani – ha halkan is – a kérdést, hogy mi értelme a „megmérettetésnek”. Sokan azzal vádolják a résztvevő országok egy részét, hogy a pontokat sokkal inkább politikai alapon, mintsem szakmailag osztják. Na igen.

Másrészről az óriási nézettség mellett igen gyengének nevezhető az a mutató, hogy az 1956-os indulás óta mindösszesen két nyertes tudott magának a világszintű hírnevet szerezni, a többieknek viszont még európait se.

Hazai vonatkozásban pedig felmerül a kérdés, Szulák Andrea miért került bele az MTV szakmai zsűrijébe, amikor egyetlen Eurovíziós próbálkozása volt, és akkor sem sikerült kvalifikálnia magát.

…avagy a Tanulmányi Osztály, és egyéb állatfajták.
Bármennyire is úgy tűnhet kívülről, hogy az egyetemisták és főiskolások élete fenékig tejfel, nem egészen van ez így. Az ember elsőévesként még naivan hisz abban, hogy a felsőoktatás intézménye a tanulóért van. Elvégre belőlük élnek meg, miattuk kapják a fizetésüket az ott dolgozók, a dékántól kezdve egészen a takarító személyzetig. Ez az illúzió azonban hamar szertefoszlik, legkésőbb akkor, amikor beköszönt az első vizsgaidőszak. Ennek ellenére, még évek múltán is képes a rendszer alulmúlni önmagát. A következő elbeszélés megtörtént esetet dolgoz fel.

Történt, hogy egy hallgató – nevezzük P.-nek – azzal az egyébként nem túl meredek kéréssel fordult a Tanulmányi Osztály – továbbiakban TO – felé, hogy egy hivatalos iskolalátogatási igazolást kaphasson arról a félévről, ami épp véget ért. P. az említett félévben végzett el egy kötelező kurzust, majd tette le sikeresen az államvizsgáját. Ám TO hamar közbevágott, hogy bizony ez nem lehetséges, hisz az a félév már lezárult, és különben is, a rendszer törlődött, és visszafelé nem adnak ki igazolást, pláne nem bemondásra.

P. nem értette. Döbbenten kérdezte, vajon miért lenne ez bemondás, hisz a diákigazolványát érvényesítették, és egyébként is letette az államvizsgát, ami finoman szólva is arra utal, hogy tényleg volt köze az iskolához. Erre a következő válasz érkezett (figyelem, csak erős idegzetűeknek): „...hát a múlt félévről nem nyilatkozhatok.”

Öööö…tessék? Most akkor a TO-nak kompetensnek tetszik lenni, vagy nem? Meg egyáltalán, ki láthat bele a diákon kívül a diák tanulmányába, ha nem ez a szervezeti egység? TO-t legkevésbé sem érdekelte, hogy P. ezzel egy havi fizetésétől – ha csak átmenetileg is, de – elesik. Tessék kérvényt benyújtani, megcímzett, felbélyegzett válaszborítékkal, és majd postázzák, ha utánajártak.

Ennyit arról, hogy miért is utáljuk annyira a hazai bürokratikus rendszert, és miért érzi azt joggal a hallgatóság legnagyobb része, hogy a felsőoktatás szervezete egy pillanatra sem áll a hallgatók oldalán.

Nehéz lenne megítélni, kié a nagyobb felelősség a gyermekek nevelésében: a tanáré, vagy a szülőé. A két „tábor” gyakran egymásra mutogat, tucatjával sorakoznak az érvek és az ellenérvek. Igazi tyúk-tojás probléma ez. De ki törődik közben Kovács Pistivel?

Egy igen érdekes cikket találtam, ami ismét jelzi, hogy a tanárok jelentős része munkájában szinte teljesen inkompetens. Persze tisztelet a kivételnek. Mert vannak olyan oktatók/tanárok/tanítók is, akik élvezik a tudás átadását, szeretik a munkájukat, és ami még ennél is fontosabb: értenek hozzá. Valakiből F1-es pilóta lesz, valakiből tanár, erre a pályára születni kell. Csak sajnos ők azok, akik kevesebben vannak, pedig szükség lenne rájuk, de nagyon. Ez a post nem róluk szól.

Az általános iskolában kezdődik minden probléma. Az alsósok napközikben készítik el a házi feladatukat, a felügyelő tanárt viszont a legkevésbé sem a gyerek, sokkal inkább a munkaidő vége érdekli. Ezt megérzi a diák, és ha tudat alatt is, de egy életre megalapozza a tanulásról kialakított véleményt. A 8. osztály felé haladva pedig egyre bántóbban kezd hiányozni az a valami, amit máshol/mások önálló gondolkodásra nevelésnek hívnak. A legegyszerűbb módszer az „elmondom, megtanulod”, de egyre kevésbé célravezető. A végeredmény: hiányos ismeretek, hiányos énkép.

De a szülő sem jobb semmivel. A gyereket nagyrészt a televízió (és az internet) neveli, a szülői szerep másodlagos. A tekintély elveszik, ami kihat a tanárral szembeni viselkedésre és a tanulmányra is. A szülők pedig képtelenek beismerni, hogy ők is hibásak. Mert koránt sem elég az, ha valakit már nem kell iskolába kísérni, és nem kell érte menni tanítás után. Ha tetszik, ha nem, a gyerekkel foglalkozni kell, máskülönben hiába tesz meg mindent a tanár, a diákról ez „lepereg” majd.

Az oktatás első 8 éve úgy telik el, hogy a gyereknek senki sem mutat helyes irányt, vagy ha mutatna, azt a másik fél megakadályozza. Jó tanár-rossz szülő, vagy rossz tanár-jó szülő, egyre megy, mert egymás munkáját gátolják meg. A gyerek pedig így lépi át egy új intézmény kapuját.