Seres Máriának sikerült az, ami Magyarországon még senkinek: saját erőből gyűjtött össze közel 600 ezer aláírást az általa kigondolt népszavazási kezdeményezéshez. A téma – ha valaki még nem hallott volna róla -, a képviselői költségtérítés. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis egy képviselő éves költségeit (úgymint szállási díj, utazási költség, stb.) semmilyen számlával sem köteles igazolni, a dolog egész egyszerűen bemondásra megy. De akkor miért is várnak becsületességet a lakosságtól?
Ha egy képviselő azt mondja, 20 millió forint volt az utazási költsége egy év alatt, azt készséggel elfogadják, fel sem merül, hogy nem mond igazat. Viszont ha mondjuk egy fodrász nem ad számlát a hajvágásról, akkor jobb esetben csak megbüntetik, rosszabb esetben még az üzletet is bezárják egy időre. Hol ebben az igazság? Ja, hogy sehol. A tavalyi év végén például Nyakó Istvánnak és feleségének mutatott érdekes végösszeget a költségtérítés, bár a Magyar Hírlap szerint nem ez az egyetlen eset.
Persze nem arról van szó, hogy akkor holnaptól mindenki kezdjen el adót csalni, bár ilyen alapon nem biztos, hogy érthető lenne a felelősségre vonás. Egy képviselőnek példát kellene mutatnia a népnek, lehetőleg jót, nem pedig rosszat. A jelenlegi rendszer azonban abszolút rossz, és ez nem kifejezetten segít a már egyébként is a béka segge alatt lévő politikusi megítélésen. Pont ez lehetne az, amivel a társadalmi bizalmat erősíteni lehetne. Az ügy csak ezután válik igazán érdekessé, a szabályokon pedig még mindig változtathat az elit. A kérdés csak az, vajon nem jön e ez túl későn. Mert ez már közel sem olyan, mintha önszántukból akarnának változást.
(Politikusok – Magyar nép: az első félidőben 0-1. Gólszerző: Seres (45'))
Vitatott szempontok