Szerda délutánra ismét erősödött a forint az MNB hivatalos devizaárfolyamának meghatározása szerint. A hétfői értékéhez képest most már második napja zárt jobban fizetőeszközünk, ráadásul az egész napos euro kereskedés is erre játszik rá. A piac nyitásakor ugyan még emelkedett az euro ára, ám valamivel 9 óra előtt el is érte a napi csúcsértéket – valahol 303 forint környékén -, s attól kezdve folyamatos ütemben csökkent az értéke, s a 300-as szint környékére be is állt. Ezzel, ha minimális mértékben is, de ismét erősödött a forint.
A svájci frankkal is hasonló kilengés mellett kereskedtek szerdán. A reggeli piacnyitáskor hamar a 199-es szintig tornászta fel magát a valuta, ám az eurohoz hasonlóan hamar visszaszállt az eredeti, 196 forint körüli értékére, sőt, délután három óra tájékán még a 194-es szintet is kóstolgatta a kereskedés.
A távol-keleti valuta esetében azonban ma már nem erősödött tovább a forint, s az MNB árfolyama szerint szerdán 228,38 forintot ért 100 japán yen.
Magyarországnak már nincsenek tartalékai a költségvetési intézkedések tekintetében annak érdekében, hogy mérsékelje a mély recesszió következményeit - fejtette ki a Financial Times-nek Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, aki szerint hazánk az államcsőd vagy a mélyebb válság közül választhat. (portfolio.hu)
Vitatott szempontok