Gyengüléssel kezdte az új kereskedési hetet, s ezzel együtt az új hónapot is a forint a nemzetközi devizapiacon. Az árfolyam esése nem számottevő, sőt, a japán yen esetében még erősödésről is beszélhetünk.
Az euro az április 30-i értékéhez képest szinte alig változott, ám ez a mozgás negatív irányú volt fizetőeszközünk szempontjából. A gyengülés a fél forintot sem érte el az MNB hivatalos devizaárfolyama szerint, így inkább beszélhetünk stagnálásról, mintsem a forint gyengüléséről. Ráadásul az, hogy a forint a 290-es szint alatt kezdte meg a hónapot, igencsak jónak mondható.
A svájci frank is drágább lett, de ez a deviza is épp csak egy lehelettel. Az áprilisi záróértéke 190,45 volt, míg a májusi nyitó 190,6 lett. Ezt látva itt is inkább a stagnálásról beszélhetünk, mintsem gyengülésről, sőt, a 190-191 forinton mozgó frank igen jó hír a devizahiteleseknek – feltéve hogy marad ez az árfolyam.
A japán yen ellenében viszont magára talált a forint, s előző kereskedési napjához képest, s 2,67-el lett olcsóbb a deviza. Így az MNB hivatalos devizaárfolyama szerint jelenleg 217,89 forintot kérnek el 100 japán yenért.
Vitatott szempontok