A három napos hosszúhétvége és a soknatojás után kedd reggel ismét megnyílt a nemzetközi devizapiac. Ezúttal azonban elmaradt a trend, a forint eddigi erősödése után most gyengüléssel indította a kereskedést. Az euro szinte egész nap a 290-es sáv fölött tartózkodott, így az MNB hivatalos devizaárfolyamában is gyengülést produkált fizetőeszközünk.
A kereskedés a svájci frank esetében is így zajlott, a reggeli nyitás után a frank értéke egyből emelkedni kezdett, s csak késő délutánra tért vissza az eredeti nyitóárfolyamhoz. A deviza így közel másfél forintos drágulás után ismét a 190-es sáv fölött foglal helyet. A japán yen azonban már harmadik napja mutat stagnálást, s alig fél forinttal emelkedett az értéke, így jelenleg 219,55 forintot kérnek el 100 yenért.
Folytatás a hét második napján, szerdán.
Vitatott szempontok