Három nap alatt harmadszorra is erősödést mutatott be a forint a nemzetközi devizapiacon. Szerdán már 300 forintért is lehetett eurot kapni, ami még mindig távol áll a kéthavi rekordtól – ezt február 10-én mutatta be fizetőeszközünk -, de az árfolyam már 16 forinttal erősebb, mint a múlt hét pénteki. A japán yen azonban már nagyon közel jár ahhoz, hogy kéthavi csúcsot döntsön, február 26-án ugyanis 240,15 forintot adtak 100 japán yenért, míg szerdán 240,23-at. Márciusban azonban ez az árfolyam – ugyanúgy ahogy az euro vagy a svájci frank esetében – eddig a legerősebb.
Az eurohoz viszonyított árfolyam azonban még a 300 forintos szint alatt is maradhatott volna, ha nem bakizik a monetáris tanács.
A monetáris tanács aktívan hozzájárult a 300 fölötti forint-euró árfolyamszint eléréséhez, abból a téves meggyőződésből kiindulva, hogy a gyenge forint enyhíti a recesszió okozta problémákat, mondja Hamecz István. Az OTP Alapkezelő vezérigazgatója szerint a kormány nem ismerte fel, hogy nem rövid távon van szükség a hiány leszorítására, hanem középtávon, strukturális reformokkal kell biztosítani az államháztartás fenntarthatóságát, az államadósság csökkentését. (Index)
Vitatott szempontok