A hét utolsó kereskedési napját ismét erősödéssel zárta a forint mind az euro, mind a japán yen ellenében, a svájci frank ára azonban – ha éppen csak egy hajszálnyit, de – emelkedett.
A csütörtöki üzletkötések alapján az euro ismét veszített értékéből a forint ellenében. Az MNB hivatalos devizaárfolyama alapján ugyanis pénteken az „új ára” 296,18 lett, ami egészen pontosan 1,02 forinttal jobb az előző napinál. Ráadásul még a 295-ös szint alatt is kötöttek üzletet, ami előre vetíti fizetőeszközünk további erősödését hétfőn.
A svájci frank ugyanakkor drágább lett a csütörtöki árfolyamhoz képest, igaz csak 0,15 forinttal. A deviza azonban a kereskedést a 195-ös sáv alatt fejezte be, ami reményt adhat az eurohoz hasonló viselkedésre hétfőn. A japán yen is tovább gyengült a forinthoz képest pénteken, ám az előző napihoz képest jóval kisebb ütemben. Míg csütörtökön majdnem 3, most alig a felével, 1,4-el lett erősebb fizetőeszközünk 100 japán yen ellenében.
S az újabb péntek újabb hét elmúlását jelzi, ami pedig új ponttal gazdagítja a heti lebontású grafikont. A három deviza nagyjából a három, illetve a négy héttel ezelőtti értékre szállt vissza, ám ez az emelkedés még így is sokkal marad el az eddigi negatív csúcsoktól, s reméljük ez így is marad még egy jó darabig. Folytatás hétfőn.
Vitatott szempontok