A szerdai devizapiaci kereskedés meglehetősen „furára” sikeredett. Az elmúlt időszakban már megszokhattuk, hogy egyenletesen teljesít a piac egy nap, vagy emelkedik, vagy csökken a deviza értéke. Ma azonban úgy hullámzott a grafikon, mint a viharos Balaton.
Kezdésként emelkedett az euro ára, s egy órával nyitás után már ismét 300 forint közelében járt. Azután jött egy erősödés, és délig szép fokozatosan szállt vissza az uniós fizetőeszköz értéke a nyitási pontra. Ekkor azonban ismét fordulat jött, újra a 300-as határt vette célba az euro, s ez a tendencia csak fél 4 körül változott meg. Estére ismét erősödött a forint, a legutolsó üzletet már 297 forint alatt kötötték meg.
Az MNB árfolyamában is erősödött a forint a keddi értékhez képest, igaz, alig több mint 1,2-el.
A svájci frank kereskedése szinte teljesen megegyezett az euro kereskedésével, ugyan ilyen változatosság jellemezte. A frank végül 196,2-en fejezte be a kereskedést, ami a forint szempontjából némi erősödést jelent a nyitó értékhez képest. A hivatalos devizaárfolyamban azonban nem csökkent túl sokat a deviza értéke, még fél forintnyit se. A japán yen szintén nem mozdult sokat, jelenlegi értéke 0,2 forinttal erősebb a keddinél.
Vitatott szempontok