Ahogy arra már pénteken is számítani lehetett, a forint a hétfői kereskedésben tovább gyengült, és ez most már nem csak a devizák piaci értékén, hanem az MNB hivatalos devizaárfolyamában is tükröződnek. Az euro 297 forinton kezdete meg eheti „útját”, s egyenletes ütemben ment fel az értéke egészen 300 forintig. Ezzel a mutatvánnyal a hivatalos árfolyamlistában majdnem 4,5 forinttal jegyzik többért az uniós fizetőeszközt, mint pénteken.
A svájci frank sorsa hasonlóképpen alakult. A deviza 194 forinton kezdte meg a hétfői kereskedést, s estére egészen 198 forintig kúszott föl az ára, ami egyetlen nap alatt 4 forintos gyengülést jelent, ráadásul újra a 195-ös határ fölött jár a frank. Az MNB hivatalos árfolyamában is megugrott az ára, így hétfőn 3,38 forinttal kerül többe a svájci frank pénteki értékénél. Ez a forintgyengülés pedig kedden is kitart, mivel az árak szinte kivétel nélkül csak nőttek.
A japán yen lekövette a két „nagyot”, s közel 6,5 forintos drágulásával ez a deviza ugrotta a legnagyobbat a három közül. Így 100 yen jelenleg 232,73 forintot ér, ám ha a svájci frankkal és az euroval szembeni gyengülés továbbra is fennmarad, még ennél is nagyobb változás jöhet majd.
Vitatott szempontok