Szerdára megnyugodni látszott a nemzetközi devizapiac. A keddi tendenciát folytatva ugyanis délutánra szép lassan visszaszállt az euro árfolyama a 304-305 forintos szintre. Így a délelőtti, valamint a kedd délutáni kereskedést is belekalkulálva az MNB hivatalos devizaárfolyama szerint 307,13 forintot adnak egy euroért. Ha az árfolyam továbbra is tartani tudja magát ehhez a szinthez, akkor csütörtökre feltehetőleg még ennél is erősebb lesz fizetőeszközünk.
A svájci frank hasonló eredményt produkált szerdán. A délutáni órákra már a 200-as határ közelében is volt, ám nem sokkal később újra emelkedni kezdett az ára. Mivel a forint erősödése csak dél körül indult meg, az MNB árfolyamában még nem sok változás tapasztalható, jelenleg ugyanis 203,24 forintot ér egy svájci frank.
A japán yen ára azonban ismét csökkent, majdnem két forinttal. Így a jelenlegi hivatalos devizaárfolyam szerint 100 yenért 235,27 forintot kérnek el a piacon.
Vitatott szempontok