A magyar politika ismét képtelen kilépni saját maga árnyékából. Sajnos, most már sokadjára. Újra előttünk egy választás, ezúttal az Európai Parlamenti választás. Értelmes kampányra azonban ezúttal sincs túl sok esély. Az index információi szerint a most közelgő EP-választást sem ússzuk meg, kampányában a Fidesz ismét arra készül, hogy a Gyurcsány-kormányt gyengítse.
Amióta világ a világ, de legalább is a rendszerváltás óta dívik nálunk a szokás, miszerint egy párt a választási kampányában a hangzatos ígéretek mellett - 52. és 53. havi nyugdíj, rendbe tesszük az egészségügyet és az oktatást, 40 ezer kilométer autópályát építünk, embert küldünk a Marsra, stb. – egyre nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy ellenfelét lejárassa. A kérdés koránt sem költői: miért? Ha ugyanis ezzel akarják azt nyomatékosítani, hogy ők a jobbak, ők a szebbek és egyáltalán, ők a legleg, akkor ez annyit jelenthet, hogy nem bíznak sem önmagukban, sem a programjukban, de még a szavazóikban sem. Egyébként semmi szükség nem lenne rá.
A 2006-os parlamenti választások idején futott be legelőször úgy igazán a lejárató kampány, mindkét fél részéről. Az MSZP önmaga fényezésével, illetve ezzel egy időben a Fidesz valós vagy vélt baklövéseinek bemutatásával próbált magának több szavazatot gyűjteni, míg az ellenzéki párt a mára már klasszikussá vált „Rosszabbul élünk, mint 4 éve…”, illetve a „Na, ezt jól megcsinálták…” kezdetű örökzöldekkel próbált aratni.
A legnagyobb baj mégis az, hogy már nem csak a parlamentben dobálják egymásra a sarat, hanem az utcán, óriásplakát formájában is, mi pedig annyira megszoktuk, hogy valószínűleg hiányérzetünk lenne nélküle.
Hofi Géza örökbecsű mondása volt még a kommunizmus idején, hogy a jólét valahogy nem tud hozzánk begyűrűzni. Így van ez most az értelmes kampánnyal is.
Vitatott szempontok