Ha valaki eddig azt hitte volna, hogy a nép számára ellenszenves kormányfő csak nálunk létezik, vagy a kormány és az ellenzék közötti acsarkodás csak idehaza dívik, annak jelentem: tévedett. Nem is kell olyan messze mennünk, elég mondjuk Prágáig. A cseheknél viszont már létezik az a valami, amiről nekünk még csak utópisztikus elképzelésünk van, nyugaton pedig úgy hívják: európai politika.
Mirek Topolánek nem egyszerű eset. Ütött ő már meg riportert, miután pártja csúnyán elveszítette a helyi önkormányzati választásokat, ráadásul a kormányfői széke is legalább annyira ingott, mint idehaza Gyurcsányé. Legutóbb, pedig egyik minisztere nemes egyszerűséggel legyilkosozta az ellenzék vezérét, ami miatt szintén neki kellett bocsánatot kérnie.
2009-ben ugyanis Csehország tölti be az unió elnöki tisztségét, Paroubek pedig ettől a gesztustól tette függővé, hogy folytatják e a két párt közötti ellentétek csökkentését, ami kulcsfontosságú ahhoz, hogy a feladatukat normálisan el tudják látni. Topolánek bocsánatot kért, az ellenzék vezére elfogadta. Mindketten tudják, hogy az országuk jó hírnevét teszik kockára, ha az eddigi viselkedésükön nem változtatnak, ráadásul egész Európa rajtuk röhögne, amiért nem képesek saját hazájuk érdekében kompromisszumot kötni a másikkal.
Ennyi csak a különbség köztük és köztünk. Fényévek és 500 kilométer.
Vitatott szempontok