A történelem során eddig egészen kiváló módon volt képes Svájc megőrizni a függetlenségét, ami ezáltal sok tekintetben megbecsülést és tiszteletet váltott ki az emberekből az ország nevét hallva. Azzal azonban, hogy Roman Polanskit kiadta az USA-nak, valószínűleg egy időre zárójelbe is teheti az egészet.
Mert hogy a dolog azért erősen kétélű. Egyrészről ugye dicséretes, mert aki „liliomtiprást” követ el, annak lakolnia kell, bűnhődnie, vagy legalább is vállalnia a felelősséget azért, amit tett. Polanski ráadásul be is ismerte annak idején a dolgot, és nem is véletlen, hogy 30 éve nem járt Amerikában.
Másrészről viszont egy mindenki által tisztelt és becsült hírességről van szó (tehát nem celeb), akinek (ezen kívül) nem sok „balhéját” tudnánk felsorolni így nagy hirtelen. Ráadásul ez sem most derült ki, hanem még akkor, amikor megtörtént, mégsem ez jut róla eszünkbe, amikor kimondjuk a nevét. Legutolsó sorban pedig azt sem szabad elfelejteni, hogy az „áldozat” is csak médiacirkusznak titulálta az esetet, és nem úgy állt az egészhez, hogy most kipereli belőle az Oscart is.
Így most csak a kérdés marad, hogy ki van nagyobb bajban: Polanski vagy Svájc?
Vitatott szempontok