Kicsivel több mint egy hete mutatták be Németországban azt az autót, amely a (nem is olyan távoli) jövőt tekintve talán változást hozhat a környezetszennyezés elleni harcban. A Trabant nT-t sokan várták már, ki azért, mert Trabant és retro van, ki pedig azért, mert az elektromos meghajtás miatt jóval környezetkímélőbb lehet, mint a jelenleg az utakon lévő legkisebb fogyasztású gépjármű. A probléma azonban itt is a pénz, illetve annak hiánya. De miért nem látják a befektetők a lehetőséget a zsákutca helyett?

Így kezdte a mobil is…

Az egyik legnagyobb probléma jelenleg az, hogy a teljesítménye jóval kisebb, mint amekkorát az ember szeretne (az nT esetében ez 160 km), ezzel szemben a töltési idő nagyon hosszú, az alkatrészek esetleges cseréjéről pedig már nem is beszélve. A dolog azonban valahogy kísértetiesen hasonlít a mobiltelefonok történetére. A ’70-es években, de még a ’80-as évek elején is gyakorlatilag körberöhögték az AT&T fejlesztőit, amikor a vezeték nélküli telefonálás lehetőségével álltak elő.

A ’80-as évek végén azonban mégis megjelent az első hordozható telefon (nem autótelefon!) ami gyakorlatilag a mai napig lázban tartja az emberiséget. Pedig az első készülék igen csak vaskos volt, ráadásul 8 óra volt a készenléti ideje, és legfeljebb 1 órás beszélgetést bírt ki az akkumulátor.

Az évtizedeken át tartó folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően azonban sikerült eljutni arra a szintre, amiről a ’90-es évek elején még utópisztikus képzelgésként beszéltek. Minden valószínűség szerint az elektromos autók sorsa is hasonlóképp alakulna, hiszen bármilyen fejlődéshez szükség van a tapasztalatokra, és a folyamatos fejlesztésekre is, feltéve, hogy van rá elegendő keret.

A nagy HA

A másik probléma ugyanis az, hogy egyelőre nincs senki (értsd: komoly befektető), aki hajlandó lenne egy olyan vállalkozásba fektetni a pénzét, ami még egy jó darabig biztosan veszteséget fog termelni. A Trabant nT gyártásához viszont jelen pillanatban 30 millió euróra lenne szükség. De akkor mi lehetne a megoldás?

A lehetőségek

Szinte pontosan egy éve, 2008. október 3-án jelent meg a hír, hogy a Google egy nagyszabású terv keretében igen komoly környezetvédelmi és energetikai projektbe kezdene, amely 2030-ig mintegy 4400 milliárd dolláros beruházást jelent, az autóipar jelentős átalakításával pedig az amerikai széndioxid-kibocsátást 48 százalékkal lennének képesek csökkenteni. Ebben az elképzelésen a hibridautók elterjedése mellett az elektromos autók is komoly szerepet játszanának, ami ismét csak irányt mutathatna a fejlesztéseknek. Persze a megoldást nem lehet egyetlen helyről várni, ráadásul a beruházásba sokan mások is érdekeltek lehetnének.

Ezek például azok az országok, melyek nagyban függenek valamely keleti régió olajmezőitől. Ide sorolhatnánk hazánkat is, de akár egész Nyugat-Európát. Ha a jelenlegi 271 forintos árfolyamon számolunk, akkor is elmondható, hogy az államnak valamivel több mint 8 milliárd forintjába kerülne ez a projekt, ami idővel azért igen szép hasznot hozhatna a konyhánkra. De befektetőként megjelölhetnénk akár azokat az országokat is, akik küzdenek azért, hogy ne lépjék át a széndioxid-kvótájukat, esetleg más államoktól megvásárolják azt. Így ez is egy lehetőség lenne a számukra.

Végül, de nem utolsó sorban szóba jöhetne még a Wikipedia módszere is, mellyel egy év alatt sikerült 6 millió dolláros adományt összegyűjteniük a több mint 100 ezer adakozónak köszönhetően. A környezetvédelem fontosságának egyre nagyobb hangsúlyozásával pedig ez a szám (mind felajánlóké, mind az összegyűjtött kereté) könnyen túlszárnyalható.

Merre tovább?

Hogy mi marad nekünk ezután? A remény, hogy valaki előbb vagy utóbb (de inkább előbb) meglátja a lehetőséget és lépni fog az ügy érdekében. Természetesen a teljes környezetvédelmi problémakör ezzel még koránt sem lenne megoldva, hisz az elektromos autók feltöltéséhez szükséges energiát is elő kell állítani valahogyan, ám ha az egyik oldal fejlődésnek indul, az óhatatlanul is magával rántja majd a másik oldalt is.