Gyurcsány lemondási szándéka nem is volt olyan váratlan, régóta ért már a dolog, a hír mégis futótűzként terjed szét. S bár a tényleges lemondáshoz még nagyon sok minden kell, nem valószínű, hogy blöffölt volna. De ezzel még semmi sem lesz megoldva.

Jön ugye az első gond, hogy ki legyen az új miniszterelnök. A pártok már jó ideje képtelenek egymással megegyezni, egy komolyabb vitának azonban igen kemény ára lehet, főleg egy gazdasági válság kellős közepén. A külföldi befektetők szemében Magyarország már így is súlyos beteg, amire nem feltétlenül jelent gyógymódot a páciens lefejezése.

Aztán itt vannak még a szélsőséges csoportok is. A bejelentés (a tényleges leváltásról nem is szólva) csak olaj lehet a tűzre, arról nem is beszélve, hogy joggal gondolhatják ezután úgy, amit tettek (tesznek) az jó, és miattuk történt ami történ. Kíváncsi lennék ki lesz az, aki elmondja nekik, hogy bár látszólag igazuk van, az ő tetteik és a jelenlegi helyzet között a legcsekélyebb ok-okozati összefüggést sem lehet felfedezni.

Gyurcsány Ferencnek már azt sem nagyon lehet elhinni, hogy a hó fehér. Erről tehet ő, mert elmondta az öszödi beszédét, és tehet az ellenzék, aki ezt kihasználva erősítette fel azokat a gondolatokat, amiket már a 2002-es választások elvesztése óta suttog. Az ország pedig örül.

Az elkövetkező hetekben most két dolog dőlhet el. Egyrészről az, hogy valaki másért képesek lennénk e meghozni ugyanezeket az áldozatokat, másrészről pedig az, hogy az ország érdekét szem előtt tartva képesek lesznek e a pártok az utód személyében megegyezni. Ez utóbbira ugyanis nem csak mi várunk feszült figyelemmel…