Senki sem vitatja, hogy a bankok sokszor nem túl fair szerződést kínálnak, és (talán) még az is érthető, hogy a szociálpszichológia alapján a válságos időkben a nép a pénzintézetekből csinál bűnbakot. A kulcsszó a fenti mondatban viszont ott van, hogy a bankok a szerződést felkínálják, nem pedig ráerőszakolják az emberre. Amit viszont most a Providenttel művelnek, az nem más, mint közönséges lopás. Akárhonnan is nézzük.
Kezdjük talán a legelején. A bank nem egy jótékonysági intézmény, nem fog úgy pénzt adni még a legrászorulóbb embernek se, hogy ő közben rosszul járjon. Mert ha úgy ad, hogy ő közben mínuszra, vagy nullára jöjjön ki a végén, akkor egyrészt miből adnak a többinek, másrészről meg miből tartja fenn magát a cég? Na ugye.
Másodszor. Attól még, hogy hülye reklámokkal bombázzák az egyszerű ember agyát, nem kell mindent készpénznek venni. A legtöbb ember nyilván nem pénzügyi szakember, de arra azért minimális gondolkodással is rá lehet jönni, hogyha mindenféle igazolás nélkül adnak nekünk több tízezer/százezer forintot, akkor annak valahol meg kell majd fizetni az árát. Ha mégsem, akkor keresni kell valakit, aki elmagyarázza, hogy „Dezső, baszdmeg, a mókusodú-építésre NE!”. Nincs olyan, hogy ingyenebéd.
Akár tetszik, akár nem, meg kell tanulni olvasni, és a szerződést az aláírás előtt kell átnézi az első betűtől az utolsó írásjelig, nem pedig akkor, amikor már a pénzt visszafelé kell adni. Akinek csak addig jó valaki/valami amíg pénzt ad, azt inkább lehetne büdösbunkónak hívni, mint sértett félnek. Ezek után nem csodálkoznék, ha a bankok öles betűkkel írnák ki a bejárat fölé: „A pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el.”
Vitatott szempontok