Bizony, bizony, a gazdasági válság közepette is telik az idő, még ha lassabban is, mint ahogy szeretnénk. Egy újabb hónap telt el, hétfőn beköszöntött a március. Kalandos hónapot tudhat maga mögött a forint, melyben voltak nagymértékű gyengülések, és erőteljes erősödések. A „végére” azonban sikerült megtartani azt a pozíciót, amiről a február 2-i kereskedés is elindult, sőt, valamivel több, mint 1 forinttal még erősödött is fizetőeszközünk az euro hónap eleji állapotához képest. Lássuk, hogy fest ez a grafikonon.
Az Árfolyam-követő indulásának napján érte el a forint mind a yennel, mind az euroval, mind pedig a svájci frankkal szemben a havi leggyengébb értéket, majd február 23-án a régió országainak közösen tett nyilatkozata átmeneti bizalmat hozott a pénzpiacra.
Heti lebontásban követve így alakult a forint sorsa:
A heti bontású grafikon esetében a feltüntetett árfolyam az aktuális hét utolsó értékesítési napja szerint történik. Kivételt jelent ez alól a kiinduló időpont, 2009. február 2.
Vitatott szempontok