Ismét elment egy a legnagyobbak közül, ismét kevesebbek lettünk, szegényebbek valamivel, pontosabban valakivel. Életének 81. évében elhunyt Bacsó Péter.
Úgy tartják, halottakról vagy jót, vagy semmit. Bacsó Péterről a jón kívül azonban nem is lehet mást mondani. Halálával nem csak a magyar filmipar veszített el valami értékeset, hanem mi is, mindannyian. Kijutott neki a sikerből, de soha sem ez, hanem a szakma iránt érzett alázata motiválta. Szerette a filmet, imádott rendezni. A tanú című filmjével remekül tartott görbe tükröt a rendszerváltás előtti magyar valóság elé, a megjelenés után pedig sikerült az, ami csak kevés hazai rendezőnek adatott meg: kultuszfilmmé vált alkotása.
A jövő filmes generációja igazi példaként tekinthet Bacsóra, bár nem lesz könnyű dolga annak, aki a nyomdokaiba akar majd lépni. Írt és rendezett, életét a filmnek szentelte, s szinte élete utolsó napjáig dolgozott. Filmjein egy egész generáció nőtt fel, távozásával pedig egy nagy űr keletkezett, bár egy élet munkáját hagyta itt nekünk.
Nyugodj békében, drága Bacsó Péter!
Vitatott szempontok