Minél jobban távolodunk az oroszoktól nyugat felé, az országokat annál kevésbé érinti az ukrán-orosz gázvita. A déli és északi szomszédaink azonban egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, ráadásul a hírek szerint a válság még eltarthat egy darabig. A szerbeknek már segítettünk, most a szlovákok lehetnének soron.
Nem is olyan régen még arról szóltak a hírek, hogy a vajdasági magyarokat érik különböző formában atrocitások, amióta azonban Ficót miniszterelnöknek választották, a figyelmünk északi szomszédunkra, Szlovákiára terelődött. A két ország viszonya nem éppen baráti, Ján Slota nem egyszer tett sértő kijelentést hazánkra. A január elseje óta tartó gázhelyzet azonban könnyen változtathatna a jelenlegi kapcsolaton.
A szlovákoknak ugyanis csak 11 napra elegendő gázkészletük van, hazánknak viszont - a szakemberek szerint - nagyjából 60 napig elég a tartalék. A segítő kéz nyújtásával pedig lehetőség lenne változtatni a kialakult helyzeten. Ráadásul a hazai politikai szereplők mindegyikének fűződne ahhoz érdeke, hogy ezt a gesztust minél előbb megtegyük. A jobboldal érvelhetne azzal, hogy a határon túli magyarokat kötelességünk megsegíteni, míg a baloldal – ezen érv mellett – akár a népszerűségén is javíthatna egy keveset.
Remélhetőleg ez a lépés a politikusainknak is hamar eszébe jut majd, és rájönnek, sok múlhat egy ilyen felajánláson. Mindkét fél nyerne vele valamit: a szlovákok problémája csökkenhetne, a két ország közt pedig újra baráti(bb) lenne a viszony. Hosszú távon mindenképp megérné.
Vitatott szempontok